Átirányítás a pénztár oldalra. Kérem ne zárja be az ablkaot!

A DigitAudit program új verziója elkészül

Kérjük, hogy a program letöltése előtt nagyon figyelmesen olvassa el az alábbi tájékoztatót, valamint a csatolt 2. és 3. sz. mellékletben levő információkat is!

A 2011-es verzió legfontosabb újdonsága, hogy az eddigi különálló modulok (AuditDok, AuditTeszt, AuditIroda) egy programrendszerbe kerültek, ezen belül használhatók önálló modulként. Az új szerkezetű DigitAudit program fejlesztését több tényező indokolta és az új verzió számos előnyt jelent partnereink számára:

1. 2010-tól egyre többen használták mind az AuditDok, mind az AuditTeszt modulokat. Mostantól nem kell külön ikonról indítani az említett programokat.
2. Nem szükséges a könyvvizsgált cégekre vonatkozó állományokat két helyen létrehozni.
3. Azonos kezelőfelülettel rendelkeznek a modulok.
4. A beszámoló készítő modul közvetlenül elérhető az AuditDok-ból, nem szükséges egy újabb programba (DimSQL) belépni.
5. A mérleg és eredménykimutatás készítése ugyanarról a kezelőfelületről történik.
6. Az AuditDok-ba közvetlenül beolvasható a kapott xml állomány, nem szükséges az eddigi 3 oszlopos főkönyvi kivonatot xls formátumban kérni a könyvvizsgált cégtől, ha a számviteli program rendelkezik az adatexport funkcióval.7. Amennyiben megrendelte az AuditIroda modult (saját könyvvizsgáló cég dokumentumainak rendszerezésére), ez is elérhető a programrendszeren belül.
8. A vezérlőpult jobb oldalán elhelyezkedő Iktató a csak AuditTeszt modult használók részére is rendelkezésre áll.
9. A program biztosítja a mérlegbeszámoló összeállítását a vizsgált év utáni évre is. (2012. januártól a 2012-es könyvvizsgálati évre el lehet végezni a mérleg és eredménykimutatás összehúzását.)

Bízunk benne, hogy az új szerkezetű program (az esetleges kezdeti átállási nehézségek után) elnyeri tetszésüket és hatékonyan fogja szolgálni a könyvvizsgálói munkát. Célunk, hogy a felhasználói visszajelzések alapján tovább javítsuk a program működését, ezért javasoljuk az új verziókat letölteni a Szerviz / Programfrissítés funkcióval.

A jelenlegi verzió még nem tartalmazza, de hamarosan biztosítjuk Önök számára a már megismert funkciókat:
• AuditDok / Adatok exportálása menüpontnál a Körlevél
• AuditDok modulban átkönyvelések a kapott főkönyvi kivonathoz
• Dokumentumok frissítése

2011. november 30-ig valamennyi partnerünk számára – függetlenül az eddigi modulhasználattól – lehetővé tesszük az AuditDok és AuditTeszt használatát is. 2011. december 1-től a már korábban regisztrált gépekre kiadott új feloldó kulcsokkal biztosítjuk a programhasználatot a bérleti díjjal rendezett modulokra és munkaállomásokra. Ezeket a feloldó kulcsokat november végén e-mailben juttatjuk el Önökhöz.

Az AuditIroda modul teljes körű használata 2011. november 30. előtt is csak a modul bérleti díjának átutalása után biztosított. Ezzel kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók honlapunkon a Letöltések / DigitAudit letöltése menüpontban a Megrendelő lapon. A DigitAudit program letöltéséhez szükséges tudnivalókról csatoltan küldjük a tájékoztatót.

A telepítő program tartalmaz egy konvertálót is, melynek futtatásával a korábbi AuditDok  programban levő állományok bekerülnek a DigitAudit programba. Kérjük, hogy a csatolt tájékoztatóban leírt sorrendben végezzék el a telepítés és konvertálással kapcsolatos tennivalókat.

A legtöbb változtatással, újdonsággal az AuditDok modulban találkoznak felhasználóink. Ezért minden partnerünknek javasoljuk a későbbi minél zökkenő mentesebb programhasználat érdekében az Egyszerű Kft. 2010-es és 2011-es beszámolójának összeállítását. Ennek leírását szintén mellékeljük, de megtalálható a főmenü Támogatás /

Leírások menü alatt a többi felhasználói leírással együtt. Javasoljuk a minőségellenőrzésre kijelölt partnereinknek, hogy az új verzió letöltését csak az ellenőrzés befejezése után tegyék meg! Csakúgy, mint az eddigi verziók, az új szerkezetű DigitAudit bérleti díjai is egy könyvvizsgáló irodára vonatkoznak.

Köszönjük figyelmüket és eddigi türelmüket.
Üdvözlettel:
DigitAudit fejlesztői
(Dimenzió Kft. és Kristály-Audit Kft.)

Kapcsolódó bejegyzések

Leave a comment